Kösz, jól vagyok...

Végre itt egy új bejegyzés, amire hetek óta nem tudtam magam rávenni. Hiába, vakációztam. Kicsit furcsa azt mondani, hogy haza járok nyaralni, de azt hiszem, hogy ez mostantól így lesz, és úgy érzem, amíg úgy gondolok rá, hogy haza, addig nincs is gond vele. Nem azt mondom, hogy nem az a tervem, hogy itt, Angliában teremtsek majd otthont a páromnak és magamnak, de a haza, az akkor is haza.

Most, hogy mindenki azt hiszi, hogy szőke fürtjeimtől megszabadulva tar fejem visszatükrözi a napfényt, elárulom, mi a helyzet mostanság velem.

Angliában vagyok! Augusztus 31-én érkeztem a hajnali 6.40-es géppel, ami azt jelenti, hogy az előző estés búcsúivászatomnak hála összesen 2 órát aludtam a taxi érkezéséig, ami valljuk be, nem sok. Ráadásul körülbelül életemben másodszor (higgyétek el, ültem párszor repülőn) sikerült kifognom egy középső széket, így a kényelmes alváspozíciók száma leredukálódott, nos mondjuk félre, mivel náthásan nem a legjobb hátradobott fejjel, nyitott szájjal aludni.

Ó, igen! Azóta is dögrováson vagyok, nem tudom, hogy a változás miatt, vagy a két nulltábor ennyire leszívott volna, bár van egy sejtésem, hogy is-is közrejátszik. Már a két tábor alatt lázas voltam és alig aludtam, néha önszántamból, néha úgy hozta a sors, vagy Tibi atya. Mindenesetre csak erős idegzetűek olvassák el tüneteim: fázás, hátfájás, hasmenés, köhögés, de úgy, hogy zöld trutyi jön fel a torkomból, tüdő fájás, gyengeség. Ennek örömére tömöm magam fura löttyökkel, már követni sem tudom, mi mire jó. Azt tudom, hogy a csoki és a Glamour, amit Apuci tálalt a köptető mellé, az csupa törődés és az én közérzetemnek használ. Sokat!

Nos ezért 2 napja ágyban töltöm Angliát, saját lábamon nem mentem tovább a kertnél. Ezt azért mondom így, mert hamarosan várhattok egy beszámolót a szombati bevásárlásról, talán, ha jók lesztek, képeket is mutatok. Esküszöm, hogy a poszt holnap fel fog kerülni!

Nos íme kövesse ezt a bejegyzést pár catch up, hogy hogy is áll az Operation Transfer Girl Project!

Mooo:)